Azt, aki manapság a gyermekáldás, s implicite a nők védelmében emel szót, környezetének számos tagja késedelem nélkül az emberiség ellenségének nyilvánítja. A magyarázat kézen fekvő, ugyebár. A család – a nemzethez hasonlóan – elavult társadalmi formáció… S különben is: az emberiség maholnap az esztelenségig túlszaporodik. Minek ide még gyerek? Hogy jöhessen a legszemforgatóbb érv: Minek tönkretenni a – férfival elvben egyenértékű – nőt gyerekszüléssel, szoptatással, fegyelmezéssel, házimunkával?
Mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy nem a nyugati ember szaporodik, mint a nyulak, hanem jobbára a déli félteke államainak kiugró népszaporulata zsúfolja túl a Földet. Mi a nyugati féltekén élő emberek nem a lélekszámunkkal veszélyeztetjük a földgolyót és az emberiséget, hanem esztelen pazarlásunkkal, a természeti környezet mértéktelen pusztításával, fegyverkezésünkkel, sőt a déliek módszeres felfegyverzésével. A német sajtó már jó ideje arról cikkezik, hogy az egymással hadakozó afrikai államokat voltaképpen az – ország szükségleteihez képest – értelmetlenül földuzzasztott német hadiipar látja el korszerű fegyverekkel. Miközben a német politika a multilateralizmusról (azaz egyfajta nemzetköziségről), a konfliktusok tárgyalásos rendezésének szükségességéről, a fegyveres összecsapások áldozatai iránti együttérzésről szónokol.
Nálunk nem a túlságos gyermekáldás, éppen ennek ellentéte a gond. S nem is akármilyen… A fejlett nyugati országok őshonos népességének nőtagjai nem hogy nem ontják magukból a gyerekeket, de mind jelentősebb részük mint valamiféle állatias, szégyellni való aktustól zárkózik el a gyerekszüléstől, melynek minden épeszű nőt irtózattal kellene eltöltenie.
De még azok sem hat-hét gyerekben gondolkodnak, akik ragaszkodnak a gyermekáldáshoz. Ez manapság nem csupán kívánatos nem lenne, de egyenesen fölösleges is. A maximum, amire törekedhetnénk, az a népesség jelenlegi lélekszámának fenntartása vagy enyhe mérséklése. Ehhez pedig nem lenne szükség szekérderék gyerekre, mint ükanyáink idejében. Akkor a magas szaporulatnak a kezdetleges orvosi ellátás, a járványos betegségek, a szapora csecsemőhalál, az alacsony átlagéletkor volt a magyarázata. A konzervatívok körében a nagycsaládosoknak kijáró mai tisztelet sem a túlszaporodás apológiája, pusztán a minálunk is mind gyakoribb gyerektelenség vagy egykézés által okozott népesedési deficit csökkentése iránti elkötelezettség hálateli méltánylása.
A népességszám stabilizálásához elvben csupán két gyerekre lenne szükség. De mert betegségek ma is vannak, a közúti és egyéb balesetek ma is szedik áldozataikat, ilyen vagy olyan okból nem minden nő és nem minden férfi nemzőképes, és vannak akik úgy érzik, akkor használnak többet az emberiségnek, ha az alkotómunkának áldozzák az életüket, a szükséges szaporulatnak valahol a kettő és a három gyerek között kellene lennie.
Ez az elvárás sem a családokat nem terhelné meg mértéktelenül, azaz nem válhatna a férfiak és a nők szakmai és intellektuális egyenlőségének akadályává, sem a környezet egyensúlyának megbomlását nem fokozhatná.
Társadalmaink demográfiai hanyatlása azonban a túlszaporodás ellenzőit a legkisebb mértékben sem aggasztja, hiszen a határok felszámolása, s az ezzel járó bevándorlás mindent megoldhat. Hadd szüljék meg az európai gyerekeket is az afrikai nők. A bevándorlók és gyerekeik ráadásul szerényebb javadalmazással is beérik, mint a „bennszülöttek”, lesz tehát, aki öregkorukra a gyerekáldástól vonakodókat is eltarthassa.
De hogy mindebből milyen kulturális, erkölcsi, szociális konfliktusok fakadhatnak (és máris fakadnak), azzal a nyugati társadalmak politikai és intellektuális elitje egyszerűen nem hajlandó szembenézni. Számtalanszor megbukott utópikus eszmékkel áltatja önmagát.
Az abortusz tilalma, tehát a már létező élet elpusztításának megakadályozása a túlszaporodással riogatókat fölháborítja, de azt senki nem veti föl, hogy a Nyugat fogamzásgátlók rendelkezésre bocsátásával, korszerű társadalombiztosítással miért nem próbálja meg elejét venni a déliek irracionális és a világegyensúlyt tényleg felborulással fenyegető túlszaporodásának, a megszületett gyerekek éhezésének, nyomorának, tudatlanságának… Ez lenne a világtársadalom nőtagjainak illő megbecsülése…