Leghamarabb 2025-ben kezdődhet el a fekete-tengeri földgáz kitermelése a Neptun Deep gázmezőből – véli az energiaügyi miniszter. Virgil Popescu egy hétfő esti televíziós műsorban elmondta, hogy meggyőződése szerint a parlament az idén módosítani fogja az offshore gázlelőhelyek kitermelését szabályozó jogszabályt, amely nem elég befektetőbarát.

Hangsúlyozta, nem akarják azonnal hatályba lépő sürgősségi kormányrendelettel módosítani a törvényt, mert az vitákhoz vezethet és a parlament később felülvizsgálhatja.

Felhívta a figyelmet, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés már az idén elkezdődik egy kisebb lelőhelyen az Aurora elnevezésű gázmezőn.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a Fekete-tenger alatti mezőkből várhatóan több gázt fognak kitermelni, mint amennyit Románia képes lesz felhasználni, így a többletet értékesíteni kell. Mint mondta, 2025-ig növelni kell Románia gázfelhasználási kapacitását, így véleménye szerint egyes széntüzelésű hőerőműveket át kell alakítani gázfogyasztásúvá, de a petrolkémiai ipart is fejleszteni kell.