Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (Solidaritatea Sanitară)  az egészségügyi ágazatban dolgozó több mint 25 ezer alkalmazottat tömörít. Az érdekvédelmi szervezet tájékoztatása értelmében január 7-e és 9-e között a szövetséghez tartozó valamennyi szervezet beadványt küld a törvényhozóknak a szövetség követeléseinek támogatásáról, majd 14-én tiltakozó akciót tartanak minden megyeszékhelyen és a fővárosban.

A szakszervezet koordinációs tanácsa ma dönt arról, hogy amennyiben követeléseikre nem kapnak választ, milyen akciókat helyeznek kilátásba ebben az évben.  Az érdekvédelmi szövetség többek között intézkedéseket követel az egészségügyi dolgozók egészségének és biztonságának védelme érdekében, hogy csökkenjen a koronavírussal megfertőződő és főleg az emiatt elhunyt alkalmazottak száma. Arra kérik a törvényhozókat, hogy csökkentsék maximum három órára azt az időtartamot, amit az orvosok, ápolók védőruhában kell eltöltsenek. Ugyanakkor megfelelő minőségű és mennyiségű védőfelszerelést követelnek az ágazatban dolgozóknak, valamint  mindenki számára érthető tájékoztatást a koronavírus elleni oltási kampányról. Követelik továbbá azt is, hogy  az egységes bértörvényben előírtaknak megfelelő béremelést az ágazat dolgozói  2021. január 1-től megkapják, illetve kérik a nehéz munkakörülményekért járó pótlékok maximális összegének megítélését.