Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget az követően, hogy tegnap egy merénylő késsel felfegyverezve hatolt be a Nizza központjában álló bazilikába, ahol hárman tartózkodtak. Két személy a helyszínen elhunyt, egy másik súlyosan megsérült majd a bazilikához közeli egyik bárba menekült be, és ott halt bele sebesülésébe.

Emmanuel Macron francia elnök a merényletet követően bejelentette, hogy az Őrszem művelet keretében 4000-ról 7000-re emelik a fontos létesítmények, imahelyek, iskolákat védő katonák létszámát a vasárnapi mindenszentek ünnepére tekintettel.

Sajtóértesülések szerint a merénylő Lampedusán keresztül érkezett Európába, majd az olasz Vöröskereszt papírjaival jutott el Franciaországba október elején. A hatóságok a merényletet követően elfogták az elkövetőt, jelenleg kórházban ápolják, az állapota válságos – közölte tegnap esti sajtótájékoztatóján francia terrorelhárítási ügyész.

Szintén tegnap, nem sokkal a nizzai merénylet után a rendőrök Avignon közelében lelőttek egy férfit, aki fegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán, Lyonban pedig őrizetbe vettek egy késsel felfegyverzett afgán férfit, aki szemmel láthatólag támadásra készül