Az oktatási minisztérium által közzétett adatok szerint 42.700 tanuló iratkozott be a vizsgára. A jóváhagyott menetrend szerint augusztus 24-én román nyelv és irodalomból, 25-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, 26-án a szaknak megfelelő választott tantárgyból, 27-én pedig anyanyelvből írásbeliznek a végzősök.

A nyelvi és digitális kompetenciák felmérésére ezúttal sem szerveznek szóbeli vizsgát, hanem elismerik a tanulók év közben kapott jegyeit, ahogy az a nyári érettségin is történt. Ez a folyamat augusztus 28-án, 31-én és szeptember 1-jén zajlik majd. A vizsgázóknak három óra áll a rendelkezésükre a tételek kidolgozására. Minden termet kamerákkal látnak el, a vizsgázóknak tilos kommunikálniuk egymás között, és sem kézikönyveket, szótárakat, jegyzeteket, sem pedig mobiltelefonokat vagy más kommunikációs eszközöket nem szabad a terembe vinniük, illetve használniuk. Azokat, akiknél ilyeneket találnak, kizárják az érettségiről, függetlenül attól, hogy használták-e a náluk talált segédeszközt vagy sem – figyelmeztet minisztérium. A kizárt diákok nem vehetnek részt a következő két vizsgaszesszión. Az írásbeli vizsgák eredményeit szeptember 2-án 12 óráig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap 14 és 20 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket szeptember 5-én ismertetik. A sikeres vizsga feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.