Ezt Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő közölte, miután csütörtökön Washingtonban találkozott Donald Trumppal. Tárgyalások folynak az amerikai erők Irakon kívüli állomásoztatásáról – mondta Kádimi az al-Irakíja állami televízióban.

A csütörtöki kétoldalú találkozó után Trump közölte, hogy az Egyesült Államok „meglehetősen gyorsan” vonja ki a csapatait, azonban pontos időkeretet nem jelölt meg.

Az iraki kormányfő szerint jelenleg nincs sok amerikai katona Irakban, de szükség van rájuk az iraki hadsereg és a biztonsági erők kiképzéséhez, fejlesztéséhez.

Kádimi és Trump más kérdésekről is tárgyalt, egyebek mellett katonai, védelmi és kőolajipari fejlesztésekről. Az iraki miniszterelnök kedden utazott az Egyesült Államokba miniszteri küldöttség élén.