Tűz ütött ki ma a nyugat-franciaországi Nantes székesegyházának belsejében – közölték a helyi tűzoltók. A helyszínre hatvan tűzoltót vezényeltek. A legfrissebb hírek szerint sikerült lokalizálni a tüzet.

A polgármesteri hivatal egy tisztviselője, aki neve elhallgatását kérte, elmondta, hogy a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban reggel csaptak fel a lángok. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet. A francia állami televízió felvételén az volt látható, hogy füst gomolyog a 15. századi gótikus épület homlokzatán, a két torony között, a rózsaablakon át.

A székesegyházban 1972-ben komoly tűz volt. Tizenhárom évi restaurálás után 1985-ben adták át a felújított épületet. A mostani eset felidézi azt, hogy tavaly a párizsi Notre Dame-székesegyháznak – a francia főváros egyik jelképének – tetőzetét rombolta le tűz, és leomlott az épület huszártornya is.