Szíria területének több mint 70 százalékán tartják meg holnap a polgárháború 2011-es kitörését követő harmadik parlamenti választást.

„A szíriai hadsereg négy évnyi küzdelmet követően visszaszerezte kiterjedt régiók felett az ellenőrzést, ami lehetővé teszi, hogy az ország területének több mint 70 százalékán tartsuk meg a voksolást” – hangsúlyozta Hiba Fattun, a választási hatóság szerepét betöltő legfőbb törvénykezési bizottság tagja. Mint mondta. választókerületeket alakítottak ki olyan térségekben, amelyek korábban szélsőséges csoportok kezén voltak. Példaként a Damaszkusz melletti Kelet-Gútát hozta fel.

A szíriai választási bizottság július 12-én közölte, hogy a 15 szíriai tartományból összesen 2100 jelölt indul a parlamenti helyekért.

A damaszkuszi vezetés részben a Szíria ellen elrendelt amerikai szankciókat okolja az ország nehéz gazdasági helyzetéért. A mostani, kétszer elhalasztott választásokat tüntetések árnyékában rendezik: a gazdasági nehézségek, az üzemanyagválság és a száguldó infláció miatt július elején kirobbant demonstrációk hatására Bassár el-Aszad elnök menesztette a négy éve hivatalban lévő Imad Mohammed Deeb Hamisz miniszterelnököt.

A választások megrendezését sokan csak színjátéknak tartják, aminek célja, hogy demokratikus színezetet adjon a rendszernek.