Az egész országra kiterjedő vizsgálatot indított a francia igazságszolgáltatás a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban, miután bűnügyi feljelentések sokasága érkezett a hatóságok ellen.

Az ügyészségi vizsgálat az állampolgárok, szakszervezetek és különböző egyesületek által főként márciusban és áprilisban, a lakossági elszigetelés idején benyújtott feljelentésekre alapoz, amelyben gondatlanságból elkövetett emberöléssel, mások életének veszélyeztetésével és veszélyben lévő személyek megsegítésének megtagadásával vádolják a hatóságokat. A feljelentők lényegében azt kifogásolják, hogy a hatóságok nem biztosították az egészségügyi védelmi feltételeket a munkahelyeken, nem lehetett védőmaszkot kapni, illetve korlátozták a hozzáférést a teszteléshez és diagnosztizáláshoz. Az ügyészség közölte, a vizsgálat nem vonatkozik a kormány tagjaira, hanem leginkább a közegészségügyi igazgatóságok felelőseire, és nem célja politikai vagy közigazgatási felelősséget megállapítani, hanem esetleges bűncselekményeket azonosítani. Franciaország különböző városaiban külön bűnügyi kivizsgálás folyik az idősotthonokban a járvány idején folytatott tevékenységekről a kórban elhunyt személyek hozzátartozóinak feljelentései nyomán. A francia kormány tagjai ellen 80 bűnügy feljelentés érkezett a legfelsőbb törvényszékhez az egészségügyi válság kezelése miatt, de ez külön kivizsgálás tárgyát képezi.