Ruandában külföldről vásárolt robotokat is alkalmaznak majd a koronavírus okozta betegség kórházi gyógyításában – jelentette be a közép-afrikai ország egészségügyi minisztere az állami rádió tegnap esti hírmûsorában. Az ország öt robotot vásárolt, hogy azok közvetítők legyenek az orvosok és a betegek között. A robotokat bevetik testhőmérséklet-mérésre közterületeken is, például buszmegállókban, bevásárlóközpontok bejáratánál – tette hozzá. Az új koronavírus elleni védekezésül az elmúlt hónapokban a ruandai hatóságok egyebek között drónokat vetettek be a lakosság tájékoztatására a világjárványról.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...