A csehek nemcsak a településüket hagyhatják el, hanem az országhatárt is átléphetik, miután egy bíróság kötelezte a prágai kormányt az utazási korlátozások feloldására.

Az Andrej Babiš vezette kormány március 12-én – négy nappal megelőzve Romániát – szükségállapotot hirdetett ki, amit a prágai törvényhozás 30 nap után meghosszabbított. A törvény értelmében számos korlátozást vezettek be. Ezeket a prágai közigazgatási bíróság törvénytelennek nyilvánította. A hatályon kívül helyezett szabályozások között van az egészségügyi minisztérium két rendelete is, amely egyfelől az állampolgárok mozgási szabadságát, másfelől a kiskereskedelmi forgalmat korlátozták.

A felperes, Ondřej Dostál egészségügyi szakértő a jogállamiság diadalának nevezte a bíróság határozatát, amelynek nyomán péntekre virradóra a kormány elrendelte a határok megnyitását. Korábban Miloš Zeman államfő nem zárta ki, hogy a csehek még 2021-ben sem utazhatnak majd külföldre.