Újabb 30 nappal meghosszabbította a szükségállapotot az államfő. Klaus Johannis röviddel adásunk előtt ismertette döntését. A kibocsátott rendelet az egész országra vonatkozik, hogy – mint az elnök hangsúlyozta – meghozhatók legyenek a lehető legmegfelelőbb védekezési intézkedések.

Rámutatott: világszerte – a kormányok erőfeszítései ellenére – a koronavírus-járvány továbbra is terjed. Ugyanakkor az elszigetelési korlátozások nélkül olyan robbanással szembesültünk volna, amellyel az egészségügyi rendszerünk nem tudta volna felvenni a harcot.

Felelőtlennek nevezte azokat a politikusokat, akik a korlátozások feloldását kérik. Arra kérte az állampolgárokat, hogy tartsák be a társadalmi távolságtartásra vonatkozó szabályokat, mert ellenkező esetben egy kórházi ágyon végezhetik, és minden eddigi – egyéni és kollektív – erőfeszítés hiábavalónak bizonyulna.

A mai elnöki rendelet új rendelkezéseket tartalmaz a szükségállapotot eredetileg elrendelő, március 16-i intézkedéscsomaghoz képest. Többek között lehetővé teszi, hogy a polgári rendeltetésű kórházak vezetését védelmi vagy biztonsági szervek vegyék át. Előírja továbbá a telekom cégeknek, hogy a körülményektől függetlenül biztosítsák a mobiltelefon- és internet-szolgáltatást.