Az egészségügyi miniszter szerint május végén, június elején lazíthatnak az új típusú koronavírus-járvány miatt foganatosított korlátozásokon.

Nelu Tătaru kiemelte: a korlátozások részleges vagy teljes feloldása fokozatos lesz, ugyanakkor minden egyes település esetében külön-külön mérlegelve hoznak döntést, a lazítás kötelező óvintézkedésekkel jár majd együtt.

Az egészségügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy továbbra is tiszteletben kell tartani a társadalmi távolságtartás szabályait és az óvintézkedéseket, mert három hét múlva várható a koronavírus-járvány tetőzése a statisztikák szerint.

Virgil Popescu gazdasági miniszter eközben arról beszélt, hogy a járvány miatt a román gazdaság 30-40 százaléka leállt. A Román Rádió Actualităţi csatornájának adott interjújában a tárcavezető elmondta: meglátása szerint a leginkább sújtott terület az autóipar, a turizmus, a közszállítás és a vendéglátóipar. Ezért a kormány egy 750 millió eurós „újraindító csomaggal” siet a bajba került iparágak kis és közepes vállalatainak segítségére.

Tegnap a munkaügyi minisztérium közzétett egy jelentést, miszerint a szükségállapot március 16-i kihirdetése óta több mint egymillió munkaszerződést függesztettek fel az országban, a legtöbbet a feldolgozóiparban, a kereskedelemben valamint a vendéglátóiparban. Az elmúlt hétvége óta 41 ezerrel nőtt a felfüggesztett munkaszerződések és 5.800-al a felbontott munkaszerződések száma. Összesen 215 ezer ember vesztette el végérvényesen a munkáját. Ugyanakkor 3 autógyártó egységben újraindult a munka.