Franciaországban is csökken az elhalálozások száma, illetve a pandémia kezdete óta első alkalommal csökkent az intenzív osztályra beutaltak aránya is.

A Román Rádió párizsi tudósítója szerint a franciaországi egészségügyi hatóságok bejelentették: az elmúlt 24 óra statisztikái alapján elmondható, hogy a járvány terjedése lassuló tendenciát mutat.

Az elhalálozások száma 424, több mint százzal kevesebb, mint egy nappal korábban. Ezzel együtt Franciaországban összesen 12.200 elhalálozást jelentettek. Az ország világviszonylatban a negyedik helyet foglalja el a koronavírus áldozatainak számát tartalmazó rangsorban. Az intenzív osztályon mintegy 7 ezer pácienst kezelnek, de ezek száma is csökkent: 82 személlyel kevesebben vannak súlyos állapotban, mint tegnap.

A francia egészségügyi rendszerre gyakorolt legnagyobb nyomás továbbra is a párizsi régióban tapasztalható, ahonnan tegnap 41 kritikus állapotban lévő beteget szállítottak át orvosi kezelésre átalakított nagysebességű vonatokkal a koronavírus által kevésbé érintett régiókba.

A Pénzügyminisztérium egy újabb költségvetés kiegészítést jelentett be, amelynek során megkétszerezik a védekezésre fordított pénzügyi keretet – 45 milliárd euróról 100 milliárdra –, ugyanakkor 2020-ra 7 milliárd euróval kiegészítik az egészségügyi minisztérium költségvetését. Az ország gazdasági recesszióban van, a gazdaság csökkenése várhatóan 6 százalékos lesz, a költségvetési hiány pedig 6,7 százalékra becsülhető az év végéig.