A kedd este elfogadott 3. számú katonai rendelet megtiltja az állampolgároknak, hogy elhagyják az otthonukat. Kivételnek számít, ha a kijárás munkahelyi kötelességből, valamint alapvető szükségleti cikkek beszerzése, halaszthatatlan orvosi vizsgálat, rövid testmozgás vagy háziállat sétáltatása érdekében történik. Ugyancsak mentesül a tiltás alól a beteg gyermek, idős vagy fogyatékos kísérője. Mentesülnek továbbá az önkéntesek, a véradók, illetve a gazdálkodók – akár termelési, akár értékesítési céllal hagyják el lakásukat.

A 65 éven felüliek délelőtt 11 és 13 óra között járhatnak ki bevásárolni, kutyát sétáltatni, illetve mehetnek orvoshoz, ha a konzultáció nem végezhető el telefonon vagy interneten. A munkaviszonnyal rendelkezők kortól függetlenül közlekedhetnek, de rendelkezniük kell szolgálati igazolvánnyal vagy a munkáltató igazolásával, miszerint a munkájuk nélkülözhetetlen és nem végezhető el távolról. A munkáltatói igazolást helyettesítheti egy saját felelősségre írt nyilatkozat is. Az igazolásokat elektronikus formában – okostelefonon vagy táblagépen – is fel lehet mutatni az igazoltató hatóságoknak.