62. születésnapját ünnepli ma a Marosvásárhelyi Rádió. 1958. március elsején átadták a rádió székhelyét, március másodikán – egy vasárnapi napon – pedig megszólalt először a rádió.

Az első napon, reggel 5 óra 30 perctől 15 perc román és 30 perc magyar nyelvű műsort sugárzott a Marosvásárhelyi Rádió. Másnap, március harmadikán elindult a rendszeres műsorszórás a marosvásárhelyi stúdióból napi 2-2 órában román, illetve magyar nyelven, önálló adások formájában. Az egyik első rovat a „Beszél a Székelyföld” című volt, amely március 3-án és 4-én már műsorra került.1985. január 12-én, központi utasításra a Román rádió minden regionális stúdióját felszámolták, így a marosvásárhelyit is. 1989. decemberében – napi 4 óra műsorral indult újra a Marosvásárhelyi Rádió. A rádió ma már napi 23 órában magyar, 1 órában német, heti három órában pedig roma nyelvű műsort sugároz.