Ludovic Orban menesztett kormányfő úgy véli, valós esély van rá, hogy a Képviselőház, amely döntő fórum az ügyben, elfogadja a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) a már közel három éve parlamenti vita alatt álló tervezetét a kétfordulós polgármester-választást illetően, miután a Parlament a tegnap elfogadott bizalmatlansági indítvány révén elutasította az erről szóló tervezetet, amelyért a kormány felelősséget vállalt.

Orban azzal vádolja a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy az különféle eljárási csalafintaságokat vetett be annak érdekében, hogy megakadályozza a PNL törvénytervezete, vagy más, hasonló jogszabály-tervezetek elfogadását, rámutatva, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is nyújtott be tervezetet ebben a témában.

A PNL-nek az a célja, hogy tegye lehetővé az előre hozott választásokat – jelentette ki ma Ludovic Orban PNL-elnök.