Mezőgazdasági területeket utal ki  2020-ban az állam a fiatal gazdáknak az Állami Birtokok Ügynöksége (ADS) által kezelt területekből – közölte Adrian Oros mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter.

„Idén először a pénztámogatás mellett megpróbálunk majd családonként 50 hektárnyi mezőgazdasági területet kiutalni a fiatal gazdáknak. Bizonyos területekre kötött koncessziós szerződések ebben az évben lejárnak, és nem fogjuk meghosszabbítani őket.A támogatásvadászok ellen pedig hatékonyan fel fogunk lépni” – fogalmazott a tárcavezető egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Oros szerint a gazdatársadalom elöregedése még inkább indokolttá teszi, hogy fiatal gazdák is részesüljenek ezekből a területekből. A miniszter szerint az Állami Birtokok Ügynöksége 319 390 hektárnyi mezőgazdasági területet felügyel, ebből 111 640 van telekkönyvezve,  a fennmaradó 230 ezer hektár pedig koncesszióban van, többnyire EU-s vagy EU-n kívüli cégek használják.