Első fokon érvénytelenítette tegnap a Marosvásárhelyi Táblabíróság a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását elrendelő 2018-as miniszteri rendeletet.

Az ítélet kivonatát az Igazságügyi Minisztérium honlapján tették közzé. A táblabíróság három tavaly meghozott – az iskolára vonatkozó – rendeletet teljesen, egyet részben semmisített meg, amely az iskolára vonatkozik. A megsemmisített rendeletek között van a tanintézményt létrehozó miniszteri rendelet, amely tavaly júniusban a Bolyai Farkas Gimnázium gyámságára bízta az iskolát, valamint az, amely ideiglenesen Tamási Zsoltot bízta meg az intézmény vezetésével.

Az ítélet ellen a hivatalos kiközlés utáni 15 napban lehet fellebbezni.