A rendszerváltozás 30. évfordulója áll a 13. Bukaresti Magyar Filmhét középpontjában, amely a román fővárosban zajlik vasárnapig.

A szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László szerint olyan dokumentumfilmeket tűztek műsorra a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esti idősávban, amelyek aktuális témákkal foglalkoznak, műfajilag ugyan dokumentumfilmek, de lényegében egész estét betöltő nagyjátékfilmként is működnek.

Az igazgató szerint ennek egyrészt az évfordulós megemlékezés az oka, másrészt a román mozikban újabban évente 12 magyar filmet mutatnak be, ami – kellemesen ugyan, de – szűkíti a szervezők mozgásterét, hiszen nem akarnak olyan filmet vetíteni a seregszemlén, amelynek megvolt már a premierje a romániai filmszínházakban.