Klaus Johannis tegnap délután jelentette be döntését, majd rámutatott: átmeneti kormányról van szó, amely – ha megszerzi a parlament támogatását – a jövő évi parlamenti választásokig vezeti majd az országot.

Az eddig ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke brassói magyar-román vegyes családból származik és alapszinten magyarul is beszél. Az 56 éves politikus apja, a néhai Orbán Imre, Székelyudvarhelyen született, és 1948 és 1956 között a Securitate kommunista politikai rendőrség tisztje volt. Ludovic Orban 1992-ben kezdett politizálni a Nemzeti Liberális Párt Ifjúsági Szárnyában, amely később beolvadt a Nemzeti Liberális Pártba (PNL).

A 90-es években két ciklusban is egy-egy bukaresti kerületi önkormányzatban szerzett képviselői mandátumot, aztán kormányhivatalok vezetésével bízták meg. 2004 és 2007 között Bukarest alpolgármestere volt, 2007 áprilisa és 2008 decembere között a szállításügyi tárcát vezette a Tariceanu-kormányban. 2008-ban képviselővé választották, 2009 és 2011 között a Képviselőház alelnöki tisztségét töltötte be. 2009-ben a PNL első alelnökévé, 2017 júniusától a párt elnökévé választották. 2016-ban lemondott pártja bukaresti főpolgármester-jelöltségéről, miután a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) bûnvádi eljárást indított ellene.

Ludovic Orban elutasítóan nyilatkozott a kisebbségi anyanyelvhasználati jogok kiszélesítését kezdeményező RMDSZ-javaslatról. Egy 2019 áprilisában adott interjúban a Hotnews.ro portálnak kijelentette: nem ért egyet azzal, hogy az etnikai kritérium is szerepeljen a közigazgatási egységek létrehozásának a kritériumai között. Ugyanakkor azt is elmondta: azzal sem ért egyet, hogy lecsökkentsék a küszöbértéket, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a nemzeti kisebbségeket.

Ludovic Orbannak tíz napon belül kell megerősítő szavazást kérnie a Parlamenttől a kormánynévsorra és a kormányprogramra. A múlt héten bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott szociáldemokrata kormány utódjának a jövő őszi parlamenti választásokig kell ellátnia a végrehajtó feladatokat – hacsak nem lesznek előrehozott választások.