Kelemen Hunor szerint nem bírálni kell Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem lemásolni, amit tesz. Az RMDSZ elnöke Tabuk nélkül a román-magyar párbeszédről címmel tartott előadást Sepsiszentgyörgyön a hét végén szervezett román-magyar ifjúsági találkozón.

Az RMDSZ elnöke előadásában kifejtette, az elmúlt harminc évben a bizalom nem erősödött a magyarok és a románok között. Szerinte a magyarság képviselete is felelős abban, hogy nem tudta elég jól elmagyarázni a közösség dolgait a többségnek, de a felelősség nem egyenlően oszlik meg. A többségnek van ugyanis eszköze és ereje, hogy megoldja a gondokat. Kelemen Hunor elmondta: a románok azt hiszik, amikor a magyarok az anyanyelv- és szimbólumhasználat jogát kérik, valamit el akarnak venni tőlük, miközben a magyarság azt érzi, a többség asszimilációra törekszik. „Mi nem akarunk egy más országot, Romániából akarunk jobbat, ezt együtt kell megépíteni” – jelentette ki az RMDSZ elnöke a Magyar Ifjúsági Értekezlet, a Romániai Ifjúsági Tanács és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala szervezte rendezvényen.