Előzetes letartóztatásba helyeztek öt személyt abban az ügyben, amelyben azzal gyanúsítanak egy csoportosulást, hogy egy német család vezetésével rabszolga sorsban tartott német fiatalokat és kimerítő munkára fogta őket egy átnevelésinek nevezett program keretében Máramaros megyében.

A letartóztatottak között van a német állampolgár is. A Szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség szerint az elmúlt öt évben több 12-18 év közötti német fiatalt foglalkoztattak engedéllyel rendelkező nevelési tevékenység címszó alatt. Valójában a fiatalokat fogva tartották, megverték, nem adtak enniük, fagyban és esőben dolgoztatták, mindezeket azért, hogy jó útra tereljék viselkedésüket.