A Szociáldemokrata Pártot (PSD) vezető Viorica Dăncilă kormányfő szerda este tárgyalt a további együttműködés lehetőségeiről a Demokraták és Liberálisok Szövetségével (ALDE), miután hiányzott az előző, hétfői megbeszélésről.

Források szerint a szerdai tárgyaláson a kisebbik kormánypártot vezető Călin Popescu Tăriceanu már nem erőltette a kormány átszervezését, miután korábban ultimátumot adott a miniszterelnöknek, hogy karcsúsítsa a kabinetjét. A kérdést egyelőre függőben hagyták, és legalábbis szeptemberig egyben marad a kormánykoalíció.
Mindazonáltal a tárgyalásokról kiadott közleményében az ALDE értésre adta, hogy továbbra is a jó kormányzás feltételének tartja az állami intézmények alapos reformját, ezen belül pedig a minisztériumok számának csökkentését és egy új kormányprogramot.