Mégsem köz- és magán-együttműködésben, hanem kizárólag kormányzati forrásokból építik meg a Prahova megyei Comarnic és Brassó közötti autópályát – jelentette be tegnap Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A kormányfő azt mondta: leveszik a Comarnic-Brassó sztrádát a köz- és magán-együttműködésben megvalósuló projektek listájáról, mert a bonyolult eljárások és a túlzott bürokrácia késleltetné a kivitelezést. Hozzátette, indítványozta, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén nyilvánítsák „országos fontosságú” projektnek az autópálya megépítését, hogy mielőbb nekiláthassanak az építési munkálatoknak, amelyeket kormányzati forrásokból finanszíroznak majd.A miniszterelnök nem tudta megmondani, hogy ebben a formában mikor kezdhetik el a sztráda építését, állítása szerint ez csak a a Legfelsőbb Védelmi Tanács döntése után derül ki.