Hadd mondjak erre egy példát: tételezzük fel, hogy az egyik erdélyi kisvárosban a volt tulajdonos örökösei a kárpótlási törvények alapján visszakapták szüleik egykori államosított házát, de minthogy már nem laknak itthon, eladják. A helyi vevő hitelt vesz fel az egyik banktól, majd immár a saját házát kiadja bérbe ugyanannak a banknak, ahonnan a hitelt felvette, a bérből pedig törleszti a hiteleket. Ha jobban megnézzük, voltaképpen nem történt más, mint néhány év alatt, egyetlen saját lej nélkül hozzájutott egy épülethez. Voltaképpen lehetne ez iskolapéldája a pénzügyi mérnökségnek, talán azt is el lehetne mondani, hogy a visszatérő piacgazdaságban a találékonyság és a gyors észjárás lámcsak milyen eredményekhez vezet, hogyha a vevő nem lenne köztisztségviselő, hogyha nem lenne a szükséges információk birtokában, hogyha nem lenne képes az egész ügyletből kizárni más érdekelteket. A hazai gazdasági-pénzügyi-társadalmi alrendszerek megszilárdulása, a privatizálások után a pénzügyi mérnökök leginkább arra fele fordultak, ahol a lakosság adóiból felhalmozott nagyobb pénzösszegek tömörülnek és ez nem más, mint a központi és a helyi költségvetés, ha úgy tetszik, a közpénzek. Mindehhez társulnak pedig az európai uniós támogatások, amelyek alapjában véve úgyszintén nem egyének és kisebb-nagyobb csoportok, hanem a helyi közösségek javára fordított közpénzek. Persze, megszerzésüknek, elnyerésüknek meg vannak a maguk jól kialakított szabályai: pályázatok, közbeszerzések, amelyek egész sor kritériumot sorakoztatnak fel ahhoz, hogy a törvénytelen előnyszerzést, a korrupciót ki lehessen zárni és bármely érdekelt vállalkozás azonos feltételek között juthasson hozzá a kilátásba helyezett szerződéskötésekhez. Mindez azonban részben csupán elmélet. A háttérben a kisebb-nagyobb gazdasági érdekcsoportok már jó ideje elhelyezik a közigazgatásban, a különböző közszolgáltatási ágazatokban a maguk embereit, akiknek rálátásuk van ezekre a pénzügyi folyamatokra, akik felhasználható információ-többlettel rendelkeznek, és nem véletlen az, hogy a politikai választásokon, a demokrácia, az érdekképviselet, az önazonosság megőrzésének a fogalmaival elkábított polgárok, anélkül, hogy tudnák, olykor éppen ezeknek a csoportoknak a játékát játszák. Az elmúlt napokban nagy port vert fel az erdélyi magyar közéletben, hogy Székelyudvarhelyen amolyan jó előre kitervelt partizánakcióval menesztették a Magyar Polgári Párt városi elnökét, aki történetesen éppen polgármester is. Mint ahogyan néhány nappal ezelőtt éppen a marosvásárhelyi rmdsz-es érdekképviselet körüli botrányok keltettek hullámokat a marosmenti városban. És akadnak még szép számmal kisebb-nagyobb városok, községek, ahol hirtelen, mint derült égből a villámcsapás, kitör egy-egy botrány. Nos, legyünk biztosak abban, hogy semmi nem véletlen. Az érdekek mozgatórugója mindig ott áll a háttérben, akár határon innen, akár határon túl húzzák azt feszesebbé a pénzügyi mérnökök.
A virtuális jóbarát és az az albán napsugár
Megbízható, hűséges barátra tettem szert az utóbbi időben. Olyanra, aki nem kertel, nem próbál kitérni a kényes kérdések elől, kegyetlenül…
Tovább...Hová, merre?
Mit gondol a kedves hallgató, Romániában napjainkban hány egyetem működik? Egy most következő töltelék-mondat ideje alatt egy picit várok, hogy…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...