Irán a szükséges mértékben növeli július 7-e után az urándúsítás szintjét a 2015-ben megkötött atomalkuban megszabott 3,67 százalék fölött – jelentette ki ma Haszan Róháni iráni elnök. Ha a nagyhatalmakkal aláírt megállapodás többi részese nem teljesíti ígéretet, az Arakban működő atomreaktorban július 7-e után visszaállítják a korábbi tevékenység szintjét – tette hozzá az iráni államfő.

A 2015-ben Bécsben Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja – az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország – és Németország által aláírt megállapodásban Teherán vállalta, hogy a gazdaságát sújtó nemzetközi szankciók feloldása fejében nem törekszik atombomba beszerzésére, korlátozza atomprogramját és hozzájárul a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség helyszíni ellenőrzéseihez. Donald Trump amerikai elnök tavaly kiléptette országát az egyezményből, és újból bevezette a büntetőintézkedéseket Irán ellen.

Az Európai Unió mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Irán alacsonyan dúsított uránkészlete meghaladta a 2015-ös többhatalmi atomalkuban megszabott 300 kilogrammos felső határt. Felszólították Iránt az intézkedés visszafordítására, illetve arra, hogy tartózkodjon a nukleáris megállapodást aláásó lépésektől.