Alkotmánymódosító tervezetet nyújtottak be tegnap a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége honatyái. A 140 képviselő és szenátor által aláírt javaslat értelmében nem választhatók a központi és helyi közigazgatási szervek soraiba, a képviselőházba, a szenátusba vagy államelnöki tisztségbe olyan állampolgárok, akiket jogerősen szabadságvesztésre ítéltek szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt, mindaddig, amíg olyan helyzet nem áll elő, amely megszünteti az ítélet következményeit.

Egy másik módosítás értelemben Románia elnöke kegyelemben részesíthet elítélteket, de nem olyanokat, akiket korrupciós bűncselekmények miatt ítéltek el. Egy további javaslat szerint nem hozhatók sürgősségi rendeletek az alkotmányos törvények területein, a rendeletek nem befolyásolhatják negatívan az alapvető állami intézmények működését, az alkotmány által előírt jogokat, szabadságokat és kötelességeket, a választási jogot, nem terjedhetnek ki a bűncselekményekre, azok büntetésére és végrehajtására, sem az igazságszolgáltatás megszervezésére, és nem tehetik lehetővé bizonyos javak kényszeres államosítását.