Június 1-jén a Duna Médiaszolgáltató immáron hatodik alkalommal rendezi meg egész napos rendezvényét, a Duna Napot, az Fehér megyei Torockón.

Az eseményről Dobos Menyhértet, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját kérdeztem.

A VI. Duna Nap A legnagyobb székely, Orbán Balázs nyomában című kiállítás megnyitójával kezdődik. A tárlathoz kapcsolódva Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók szólaltatják meg Ady Endre, Wass Albert és Reményik Sándor egy-egy költeményét. Napközben a Gyerekszínpadon fellép a Cimbora Együttes, délután a Pódiumszínpadé a főszerep, többek között a Gatyamadzag zenekar, Oszvald Marika és Peller Károly fellépését élvezheti a közönség. A Románia Magyar Cserkészszövetség is bekapcsolódik az idei Duna nap rendezvényeibe. Erről Ádámcsik Árpád őrvezetőt kérdeztem.

A kolozsvári MókaTár egyesület gyerekfoglalkozásokra várja a kicsiket – mondta el Fülöp Ágnes a MókaTár ügyvezetője.

A nap záróakkordjaként este koncertet ad Nagy Feró és a Beatrice, színpadra lépnek az Összetartozás koncert szereplői Varga Miklós, Sasvári Sándor, Sasvári Léna, Varga Vivien és Varga Szabolcs. Egész nap filmvetítésekkel, íjász bemutatóval és oktatással, népművészeti és kézműves kirakodóvásárral, jótékonysági süteményvásárral, helyi gasztronómiai különlegességekkel várják még az odalátogatókat a szombati VI. Duna Nap szervezői.