Jóváhagyták a szerzői jogi szabályozás vitatott módosítását hétfőn az Európai Unió tagállamai, így mára minden akadály elhárult az egyesek szerint az internet szabadságát veszélyeztető irányelv hatályba lépése elől.

Az előterjesztést tizenkilenc tagállam – köztük Franciaország és Németország – kormánya megszavazta, Finnország, Hollandia, Lengyelország, Luxemburg, Olaszország és Svédország ellene volt, Belgium, Észtország és Szlovénia pedig tartózkodott.

Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-ra. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnek majd a szerzői jogi szabályozásnak alávetett tartalmak körén.

Az Európai Unió tagállamainak két évük lesz átültetni az új szabályokat a nemzeti jogba.