A hosszasra sikeredett karácsonyi szünet után tegnap elkezdődött a tanítás, az óvodások, kisdiákok, középiskolások, a szakmunkásképzők diákjai ismét beültek az iskolapadba, az egyetemi hallgatók pedig vagy vizsgáznak, vagy vizsgára készülnek.
Gyermekeimnek az iskolához való viszonyulásának alakulását követve azt tapasztaltam, hogy minél kisebb a gyermek, annál jobban várja az iskolát, az osztálytársakkal való együttlétet. S az ’iskola’ alatt nem feltétlenül a tanítást, hanem az iskolában eltöltött időt értik. Legkisebb gyermekem például elemista korában, ha csak tehette a korai busszal indult iskolába, s mint megtudtuk, ezt tette több más, ugyancsak városszélen lakó osztálytársa: a tanórák kezdése előtt bő fél órával már az osztályteremben voltak, s órakezdésig még jót tudtak játszani. Aztán ahogy kamaszodtak, reggel inkább az alvásnak szentelték az időt, ugyanis esti fektetéskor egyre jobban háttérbe szorul a szülői szigor, nem olyan könnyű ágyba dugni egy tizenhat-tizenhét esztendős kamaszt – így reggel is egyre nehezebb ébreszteni.
Az osztálytársakkal való együttlét helyszíne az idő teltével egyre jobban távolodik az iskola épületétől, jobban mondva nem csupán az iskolára szorítkozik, hanem az iskolán kívüli közös időtöltésre, hétvégi kiruccanásokra, házibulikra is kiterjed. Ezzel egyenes arányban csökken az iskolában eltöltött idő iránti vonzalom, vágyódás, tehát a vakáció végét sem várják olyan lelkesen az iskolakezdést, mint tették azt elemista korukban.
A vakációban sok pedagógussal volt alkalmam találkozni, ugyanis baráti társaságunkban, közeli ismerőseink körében sokan keresik a kenyeret tanárként, tanítóként. De körükben sem volt túl nagy a lelkesedés a tanítás megkezdése iránt, nem várták, hogy újból naplóval a hónuk alatt bemenjenek a tanterembe és végezzék a minden nap új kihívásokkal járó munkát. Lévén azonban, hogy a pedagógusi szakma elsősorban hivatás, nem puszta kenyérkereseti lehetőség, az általam ismert pedagógusok is hivatástudattal viszonyulnak az iskolához, s mindahhoz, amit az iskola jelent: a gyermekekkel, a szülőkkel, a kollégákkal való közös munkát – s teszik ezt nap mint nap.
A velük folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy sokat javult a pedagógusok anyagi helyzete, bérük egyre elfogadhatóbb – mindez azonban nem azt jelenti, hogy elégedettek munkájuk feltételeivel, körülményeivel. Elégedetlenek a folyamatosan változó jogszabályi környezettel, nincsenek kibékülve azzal, hogy gyakran váltják az oktatási minisztereket – ami önmagában nem lenne baj, ha a rendszer jól működne. A baj az, hogy minden miniszter felrúgja elődjei elképzeléseit, és a maga ambícióit helyezi előtérbe, a saját meglátásait kívánja megvalósítani. Mindez a tapasztalat szerint nem mindig válik az oktatás minőségének javára, nem szolgálja a diákok tanulmányi eredményeinek javítását, csupán a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság érzését növeli, kiszolgáltatottnak érzi magát a pedagógus. S a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság riasztó hatással van a diákokra és a szülőkre egyaránt.
Gyakran elhangzik: nem csoda, hogy a fokozott kivándorlási láz egyik kiváltó oka éppen a – tanügyben is tapasztalható – bizonytalanság, kiszámíthatatlanság.
Tehát a diákok és a pedagógusok nem örvendtek mindannyian feltétel nélkül a vakáció végének, az iskolakezdésnek. A szülők sem föltétlenül, ugyanis a téli ünnepek, a köréje szervezett szünidő alkalmat adott a szorosabb családi együttlétre, netán kisebb családi vakációra, rokoni kapcsolatok ápolására is. Legfennebb az a szülő örvendett az iskolakezdésnek, akinek gondok okoz a – többnyire kisebb – gyermek felügyeletének biztosítása azalatt, míg a munkahelyén kell teljesítsen, helytálljon. S nem kevés azon családok száma, amelyben nehezen oldható meg a gyermekek felügyelete, nincs kéznél állandó jelleggel nagyszülő.
Tegnap tehát a hosszas téli szünet után megkezdődött az iskola. S bár ez sokakban vegyes érzelmeket kelt, azt biztosan tudom, hogy a jó pedagógusok, a jó szülői közösségek, a jó osztálytársak jó hellyé varázsolják ezt a csodás intézményt.
Eredményes iskolába járást kíván Sarány István Csíkszeredából.