Képzeljék, elolvastam az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát! A teljes és a fiatalok számára egyszerűsített változatát is. Az utóbbi időben egyre nagyobb örömem telik benne fontos szövegeket újraolvasni.
Ez hétfőn történt, az emberi jogok világnapján, és nem hiszem, hogy az egész világon sokan hozzám hasonlóan tettek volna december tizedike körül; az pedig már szinte természetes, hogy a sajtónkban egyetlen szó sem olvasható erről a tulajdonképpen egyetemes ünnepről, az emberi szabadságról – de hát például az utóbbi két évben a március tizenötödikei ünnepélyes politikusi szónoklatokban sem hangzott el és a médiában nem íródott le, a saját ünnepén, a ’sajtószabadság’ szó!
Hát így állunk év végéhez közeledve. Gyorsan a tárgyra térek: az emberi jogok és méltóság világnapjának apropóján arra a kérdésre keresném a választ: milyen ország ez/az…?
Milyen ország az, ahol a jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét durván megsértik, beléjük gázolva az erőszervezetek?
De az milyen ország, ahol olyan közigazgatási törvényt alkalmaznak jövő évtől, amely gyakorlatilag véget vet a független bíráskodásnak, miután a kormányzatnak fontos ügyekben egy minden tekintetben a kormánytól függő külön bírói szervezet dönt? (Ez az ország 2012-ben már megpróbálkozott hasonlóval, akkor a nemzetközi és hazai tiltakozás megállította, nemrég a lengyelek visszakoztak egy kényes jogi kérdésben – úgy látszik, az Európai Unió hatása azóta minden parlamenti színjáték és minden „atombomba” ellenére nem nőtt, hanem csökkent.)
Milyen ország az, ahol az államelnök szabályosan szabotálja a kormány munkáját, országát külföldön dehonesztálja, nem tartja be országa alkotmánybíróságának, a legmagasabb rangú bírói testületnek a döntéseit? Hol függ még annyira egymástól az ország első embere, a politikacsinálás és a titkosszolgálatok? És most is hozzáteszem, hogy mindezt Európa tétlenül nézi…
No és milyen ország az, amelynek miniszterelnöke és kormánya szándékosan szembe menve az emberi jogokkal, a szegénység elleni küzdelem örök parancsával és az európai értékekkel, kíméletlenül üldözi a nehézsorsú embereket, hajléktalanokat? Amelyik, miközben ádáz kampányt folytat a háború elől menekülők ellen, bűnözőket csempész az országba?
Sajtósként és tanárként kérdezek rá arra, ami talán a legjobban fáj. Milyen ország az, ahol durván és alattomos módszerekkel korlátozzák a sajtószabadságot, a kormány – nem is csak a határain belül – az adófizetők pénzéből épít ki médiabirodalmat, gyűlöletkeltő propagandamonopóliumot, miközben a független és ellenzéki sajtótermékeket szisztematikusan felszámolta? Milyen ország az, amely korlátozza az oktatás szabadságát: ellehetetleníti Közép-Európa legjobb egyetemét, a diákokat arra biztatja, hogy jelentsék fel tanáraikat nézeteik miatt, aránytalan előnyben részesíti az egyházi iskolákat a világnézetileg semleges oktatási intézményekkel szemben?
Nem maradhat ki az emberi méltósághoz és a munkához való jog, ezzel összefüggésben az az elv, hogy senkinek sincs joga rabszolgaságban tartani minket, és mi sem tehetünk senkit a rabszolgánkká. Ebben az összefüggésben és a túlóraellenes tüntetésekkel kapcsolatban épp ma telik be egy világraszóló gyönyörű, hősies vívmány évfordulója: száz éve vezették be a nyolcórás munkaidőt!
Hosszan lehetne sorolni a jogsértéseket – hiszen elképesztő dolgok történnek a világban és környezetünkben olyan alapvető vonatkozásokban, mint: a jog az élethez, méltósághoz, szabadsághoz és biztonsághoz; jog a művelődéshez, a kulturális életben való részvételhez; jog a magántulajdonhoz; védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés ellen; a gondolat, a vélemény és kifejezése, a lelkiismeret és a vallás szabadsága –, de nem folytatom, hiszen kérdéseim szónokiaknak tűnhetnek magyarázat, példák és adatok híján.
Azt azonban sohase felejtsük, hogy egy felfordult világban csakugyan „bármi előfordulhat”, s minél nagyobb a káosz, minél nagyobb tere van a voluntarizmusnak, annál könnyebb semmibe venni általában az emberi jogokat és különösképpen a kisebbségben lévők jogait, a megalázottak és megszomorítottak, a védtelen és tehetetlen emberek jogait.