Az Irán ellen visszaállított amerikai szankciók veszélyesek, bevezetésük egyoldalú volt, és nem volt bölcs döntés – jelentette ki a Japánban tárgyaló Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden. Tokiói nyilatkozatában Cavusoglu világossá tette, hogy Ankara azért ellenzi a büntetőintézkedéseket, mert úgy véli, nem vezetnek eredményre, és inkább párbeszédre lenne szükség. Donald Trump amerikai elnök tavasszal döntött úgy, hogy országa kilép a nemzetközi közösség és Irán 2015-ös megállapodásából, amelynek értelmében Teherán korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országot sújtó szankciók többségét. Trump egyúttal döntött az Irán elleni szankciók visszaállításáról. Ezek első része augusztus 7-én lépett életbe, hétfőn pedig újabb amerikai büntető intézkedések léptek hatályba.