Ismeretlen tettesek több tucat sírt gyaláztak meg Szatmárnémeti római katolikus temetőjében, halottak napját követően. Az eddig példátlan rongálások során 51 sírkövet döntöttek ki – köztük magyar és román nemzetiségű, idős és gyermek elhunytak sírköveit -, számtalan nyugvóhelyen összetaposták a halottak napi koszorúkat, virágokat, mécseseket, valamint három sír fedele is komolyabban megsérült.

A vandalizmus szombatra virradóan, éjfél és hajnali 1 óra között történt a temető két fősétánya mentén. A rendőrség az egységes segélyhívó számon tett lakossági bejelentés nyomán érkezett a helyszínre, és azonnal értesítették a temető gondnokát is. A vandálokat eddig még nem sikerült elkapni.

A tetteseket a hatóság csak rongálás és sírgyalázás vádjával állíthatja majd bíróság elé, az okozott anyagi kár megtérítését a károsultaknak külön polgári perek útján kell igényelniük. Éppen ezért azt ajánlják a károsultaknak, hogy tegyenek egyéni feljelentést is a rendőrségen.