Az Európai Parlamentnek (EP) kötelessége fellépni a magyarországi jogsértések ellen – hangoztatta a magyar helyzetről szóló EP-különjelentést összeállító Judith Sargentini az uniós parlament ezzel foglalkozó keddi plenáris vitájában, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt, és visszautasította, hogy „a bevándorlásparti erők fenyegessék, zsarolják, rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket”. Az EP ma szavaz a jelentésről, amely szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását is. A holland zöldpárti Sargentini a voksolás előtti napon tartott vitában azt mondta, hogy a helyzet semmit nem javult a jelentés júniusi szakbizottsági elfogadása óta, és amennyiben a testület nem tudja „behúzni a vészféket”, akkor nem teljesíti ígéreteit az uniós állampolgárok felé. Manfred Weber az Európai Néppárt elnöke nem enged az alapértékekből, de párbeszédre törekszik. A hetes cikk új lehetőséget teremt erre a párbeszédre. Azt szeretné, ha a kormányfők minél előbb elkezdenének beszélni a magyar helyzetről, lehetőleg már a jövő heti informális találkozójukon. Az Európai Néppárt frakciója nem tudott közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogy hogyan szavazzanak, ezért mindenki a lelkiismerete szerint voksolhat.
Nő a minimálbér Magyarországon
A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nõ a jövő évtől – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Hangsúlyozta,…
Tovább...Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...