A szombaton este bekövetkezett tűzben személyi sérülés nem történt, a kár azonban jelentős, az épület belseje éppen restaurálás alatt állt. Az eddigi nyomozás eredménye szerint a tüzet nem szándékos gyújtogatás, hanem rövidzárlat okozhatta, ám ez nem tisztázódott még, de az már kiderült, az utcában az elmúlt héten többször is probléma volt az áramszolgáltatással. A katasztrófavédelem közlése szerint a nagyváradi Szent László tér egyik ékességeként ismert püspöki palotában a lángok 1300 négyzetméteren pusztítottak, és teljesen kiégett az épület tetőtere, valamint felső szintje, illetve összeomlott az ingatlan egyik tornya is. A barokk és rokokó stílusjegyeit ötvöző új görög-katolikus püspöki palotát ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján kezdték el építeni 1903-ban, és 1905-re készült el. Helyén a korábbi püspöki palota állt, amelynek jelentős elemeit az új épület is megőrizte. 1948-ban elkobozták, és a Népművészeti Iskolát helyezték el a falai között. Később a megyei könyvtár is itt kapott helyet. 1989 után az épület visszakerült jogos tulajdonosához, amely példásan restauráltatta. Az épület tűz által megrongált részeinek felújítására gyűjtést indít az önkormányzat és a görög-katolikus egyház, illetve a művelődési minisztérium is ígéretet tett arra, hogy a Műemlékek Országos Intézetén keresztül támogatást nyújt a palota javítására.
Növekvő katonai feszültség az Egyesült Államok és Irán között
Iráni célpontok ellen hajtott végre támadást az amerikai haderő válaszul arra, hogy egy iráni drón miatt lezuhant egy amerikai katonai…
Tovább...Zavargások voltak Észak-Írországban egy késeléses támadás miatt
Zavargások voltak Észak-Írország több városában egy késeléses támadás után. Többnyire tizenévesek gyújtogattak és csaptak össze a rendőrökkel először Belfastban, majd…
Tovább...Technikai recesszióba kerülhet a német gazdaság
Németország gazdasága technikai recesszióba süllyedhet az idén, mivel az iráni háború által kiváltott energiaár-sokk megzavarja a törékeny fellendülést - véli…
Tovább...Eugen Tomac nem adja vissza a kormányalakítási megbízását
Eugen Tomac miniszterelnök-jelölt cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne. Tomac jelezte, eltökélt szándéka végigvinni a kormányalakítási eljárást…
Tovább...