Első fokon érvénytelenítette a közigazgatási bíróság a marosvásárhelyi önkormányzat két határozatát, amelyek a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére vonatkoztak.

A határozatokat tavaly októberben fogadta el a városi tanács. Az egyiket a Szabad Emberek Pártja (POL) nyújtotta be, és előírja az utcanevek magyar fordításának kihelyezését, a másikat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztette be, amely abban különbözik az előzőtől, hogy a fordítást a hivatalos utcanévbe emelné be.

A határozatokat Lucian Goga volt Maros megyei prefektus támadta meg a közigazgatási bíróságon, amely első fokon érvénytelenítette a két határozatot.

Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, Vass Levente közölte, folytatják a küzdelmet, ugyanakkor bíznak abban, hogy az új közigazgatási törvénykönyvnek köszönhetően Marosvásárhelyen is sikerül elérni a többnyelvű utcanévtáblák kihelyezését.