A székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola illetékesei cáfolták, hogy a diákjaik Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Az ügyben a sajtó jelzései alapján kiszállt vizsgálódni az oktatási minisztérium ellenőrző testülete.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő az MTI-nek elmondta: a székelyudvarhelyi tanintézmény vendégül látta a Határtalanul program keretében a magyarországi testvériskoláját. Az iskola tanárai azt állítják, hogy június 4-én az volt az egyik feladata a diákoknak, hogy rajzolják le az udvarra azokat a területeket, ahol jelenetős számú magyar közösségek élnek. A főtanfelügyelő szerint így rajzolódott ki Nagy-Magyarország térképe.

Görbe Péter szerint a minisztérium illetékesei a következő két-három napban kivizsgálják, ahogyan a tanfelügyelőség eljárt az ügyben, és az iskolában történteket is ellenőrzik.