Magyarország szuverenitását és biztonságának garantálását szolgálja az Országgyűlés által szerdán elfogadott hetedik alaptörvény-módosítás és a „Stop Soros” törvénycsomag ? mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint az elfogadott jogszabályok kizárják, hogy Magyarország bevándorlóország legyen. Hozzátette: az alkotmánymódosítás kimondja az idegen népesség Magyarországra telepítésének tilalmát és az első biztonságos ország elvét. Utóbbiról azt mondta, ha ezt a genfi konvencióból következő elvet valamennyi uniós tagállam alkalmazta volna, európai vitákat lehetett volna elkerülni. Gulyás Gergely szerint a „Stop Sorossal” lehetővé válik, hogy a törvénytelen bevándorlás szervezését az eddigieknél is hatékonyabban akadályozzák meg. A két törvény elfogadásával a Fidesz-KDNP választási ígéretét tartotta be – közölte.