Mészáros Márta filmrendez? életm?díjat vett át hétf? este Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), miel?tt levetítették az Aurora Borealis – Északi fény cím? filmjét.

Az ünnepélyes díjátadáson a rendez? elmondta, úgy érzi, mintha hazatérne Romániába, hiszen a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdióban kezdte dokumentumfilmes pályafutását, a múlt század 60-as éveiben.

Mint elmagyarázta, moszkvai tanulmányai idején ismerkedett meg egy romániai magyar fiúval, akiért Bukarestbe költözött. Hozzátette: a fia is a román f?városban született, ezért most is szívesen jött vissza Romániába, hogy bemutassa a legutóbbi filmjét.

Tudor Giurgiu, a TIFF elnöke a filmm?vészet él? legendájaként mutatta be Mészáros Mártát. Felidézte: még diákkorában látta Mészáros Márta els? filmjeit a Bukaresti Film- és Színm?vészeti Akadémián, ahol sokat tanult a magyar filmm?vészeti iskoláról.