Váratlan, előre be nem jelentett találkozót tartott csütörtökön Szocsiban Bassár el-Aszad szíriai államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Aszad oroszországi munkalátogatásáról Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tájékoztatta a sajtót. A két vezető a beszámoló szerint hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megteremtsék a szíriai politikai rendezési folyamat körülményeit. Putyin gratulált vendégének a terrorizmus elleni harcban elért jelentős eredményekhez, rámutatva, hogy a katonai sikerek megteremtették a tárgyalási folyamat újraindításának feltételeket. Aszad közölte Putyinnal, hogy delegációt küld az ENSZ égisze felállítandó szíriai alkotmányozó bizottságba, amit Putyin üdvözölt. A szíriai vezető, aki köszönetet mondott az orosz elnöknek a rendszerének 2015 ősze óta nyújtott katonai támogatásért, hangsúlyozta, hogy a terroristák által ellenőrzött területek „összezsugorodtak”. A szíriai államfő szerint százezrek tértek haza és milliók vannak hazatérőben.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...