Mai adásunkban ? a Születés Hete apropóján – folytatjuk beszélgetésünket Bernád Ilona, szülésznővel, néprajzi szakíróval. A beszélgetés első részét itt meghallgathatják.

A születés hetét 2003-ban rendezték meg először Magyarországon. A szakmai és kulturális rendezvénysorozat célja minél szélesebb körű tájékoztatást nyújtani a szülés módjáról, helyéről, valamint a különböző választási és döntési lehetőségekről, a szülészeti ellátás hagyományos és újszerű alternatíváiról, a megfelelő döntéseket elősegítő kutatási eredményekről és a nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlásairól. A nagy érdeklődést övező programok mellett, a szervezők általában filmvetítésekkel, kiállításokkal, tematikus beszélgetésekkel, bemutatókkal, valamint szabadtéri programokkal várják a látogatókat.

Hazánkban is egyre több helyen köszöntik az édesanyákat a születés hete alkalmából. Marosvásárhelyen a múlt héten zajlottak az ehhez kapcsolódó programok. Kolozsváron, anyák napján, pontosabban május 6-án veszi kezdetét a Születés Hete rendezvénysorozat, amelynek keretében május 12-ig várják az érdeklődőket – egyebek mellett – egy rendhagyó előadással, amelyen az apákat hívják beszélgetésre. Nagyváradon május 7-11. között rendezik meg a Születés Hetét, amelyen – többek között – Nováky Rita szülésznő, perinatális szaktanácsadó értekezik arról, hogy a magzat hogyan éli meg a várandósság alatti létet és a megszületését, egyáltalán mi lehet a dolga a méhen belül (azontúl, hogy mozog, fejlődik és növekszik). Csíkszeredában május 7-12. között Édesanyák Hetét tartanak. A gazdag programkínálattal rendelkező rendezvényen többek között egyetemi tanárok, orvosok és szociológusok is szót kapnak.

Bernád Ilona
Bernád Ilona

A szülés-születés témakörben gyakran felszólaló szakemberek egyike, a makfalvi származású, Bernád Ilona szülésznő, néprajzi szakíró, aki több mint 20 évig gyűjtötte a Kárpát-medencében és Moldvában, a néphagyományunkban fellelhető, szüléssel kapcsolatos (generációról generációra hordozott) tudást, ami az életadáshoz, az anyasághoz, szülőséghez fűződő hagyományos és természetes hozzáállást is megmutatja.

A hatalmas tapasztalatmennyiségről árulkodó beszélgetéseket folytatott meghívottunk szerint ?a természetesen világra jövő gyermekeink segítenek vissza egy egészséges társadalom működéséhez, mert az élet fontos dolgai magzati korunkban és születéssünkkor kezdődnek?.

A mai félórában – többek között – a nők szüléshez, születéshez való jelenkori hozzáállásáról, a szakmabeliek népi bábasághoz való viszonyulásáról, valamint Bernád Ilona fő munkájáról, a témában megjelent könyvéről, szólunk.

Hallgassa meg a műsort!