A közalkalmazottak fizetését utalni fogják ortodox húsvét előtt, a nyugdíjakat azonban nem ? közölte kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök. A nyugdíjasok közül csak a belügyminisztérium volt dolgozói kapják meg ortodox húsvét előtt az illetményüket. A kormányfő elmondta, a közszférában dolgozók bérét még ezen a héten, húsvét előtt folyósítják, a nyugdíjakat azonban nem, a következő indoklással: ?A nyugdíjakat általában 14-e és 27-e között utalják. Ha most kiadnánk ezeket, túl hosszú ideig kellene várniuk a jogosultaknak a következő nyugdíjig. Ugyanakkor nemrég fejeztük be a múlt havi járandóságok folyósítását. Nagyon nehéz lenne kinyomtatni a nyugdíjszelvényeket? ? nyilatkozta Viorica Dăncilă kormányfő az Agerpres hírügynökségnek. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a múlt héten még az mondta: megtörténhet, hogy ortodox húsvét előtt a közalkalmazotti fizetéseket és a nyugdíjakat is átutalja a kormány. Szerinte azonban ennek az intézkedésnek csak akkor van értelme, ha mindkét kategória járandóságát folyósítani tudják.
Izrael teljesen kivonulhat Gázából
Ennek feltétele azonban az, hogy a Hamász bocsássa el az a több mint száz túszt akiket még mindig fogva tartanak.…
Tovább...25. alkalommal szerveznek cigányfolklór tábort Háromszéken
A háromszéki Cigányfolklór Tábor 1999 óta az erdélyi néptáncvilág meghatározó rendezvénye. Erre idén július 28. és augusztus 4. között kerül…
Tovább...Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
A nyári felvételi időszak a végéhez közeledik, a héten lezárult az iratkozás, zajlik a helyek visszaigazolása a Sapientia egyetem négy karán,…
Tovább...A Neptun Deep környezetvédelmi engedélyének visszavonását kéri a Greenpeace Románia
A Greenpeace Románia ma bejelentette, hogy panaszt nyújtott be a Konstanca megyei Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyben a Neptun Deep beruházás környezetvédelmi…
Tovább...