Milyen a jó sajtófotó?

?Én csupa kilences vagyok, hiszen az 1899. év kilencedik hónapjának kilencedik napján születtem? ? mondta valamikor a múlt században Illyés Gyulának az  a Brassóban született Halász Gyula, akit Brassaiként, Párizs fényképész-felfedezőjeként  ismer a világ fotóművészete és akinek Picassoról írt-fotózott könyve 12 kiadást ért meg Franciaországban. Kevesebben tudják viszont, hogy az 1919-ben a francia fővárosba került Brassai nem szakította meg a kapcsolatát szülőföldjével, cikkeit, beszámolóit, fotóit hosszú éveken át közölte a Brassói Lapok, a Napkelet, a Keleti Újság és a Periszkóp. Alighanem erre az erdélyi sajtómúltra gondolt a Magyar Újságírók  Romániai Egyesülete, amikor két esztendővel ezelőtt a nagy mester nevével fémjelzett fotópályázatot írt ki a magyar sajtófotósok számára. És az első rendezvény olyan jól sikerült, hogy már a másodikra is begyűjtötték a fotókat, a legjobbakat pedig vándorkiállításon mutatják be. A sajtófotók a nagyváradi várból indultak, és ma érkeztek Csíkszeredába, itt délután hat órától a Megyeháza Galériában állítják ki a mintegy ezer fotóból készült válogatást. Portrékat, riportokat, szociófotókat, sportfotókat és más kategóriákba besorolt  fényképeket láthat a nagyközönség, és közben elgondolkodhat azon is, hogy manapság, amikor majd mindenki fotózik, vajon hogyan lehet megkülönböztetni a profit az amatőrtől? Nos, a média útjain elég sokat barangoltam ahhoz, hogy néhány tipped adjak nem csupán a kiállítást megtekintőknek, hanem általában az újságolvasóknak is.  A  jó sajtófotó legfontosabb jellemzője, hogy azonnal magára irányítja az olvasó tekintetét és nem marad csak a szöveget kiegészítő illusztrációnak, hanem önálló információértékkel is bír. Az így dolgozó sajtófotós pedig keresi a szokatlanabb szögeket és nem elégszik meg azzal, hogy mindig ugyanarról a helyről és ugyanarról a szintről fényképez, hanem eredeti akar lenni. Inkább készít dinamikus, mint statikus képeket, soha nem állítja be előre az alanyokat, hanem gépével követi őket és a legalkalmasabb pillanatokban oldja ki a zárat. Nem csupán arcokat, hanem kifejezéseket keres. Az élet sokszínűségét próbálja megfogni a másodperc töredékében és nem hosszú időn át fotóz, akár színesben is, kényelmes szürkeségeket. Az igazi fotóriporter már a felvétel pillanatában olyan kompozíciókat készít, amelyeknek olvasókra gyakorolt hatásával tisztában van, és igyekszik a helyszínen is kiszűrni a semmitmondó részeket. Sőt mi több,  a jó fotóriporter egyben szerkesztő is. Észreveszi mindazt, ami eltér a megszokottól és arra fele fordítja a gépét, még akkor is, ha az  események nem a főszereplőkkel  történnek. A  valóban szakmájának élő sajtófotós soha nem azért készít képet, hogy eleget tegyen a szerkesztőségi megrendelésnek, hadd legyen ott valami, ha már kérik, hanem igyekszik élettel-alkotással, sajátos nézőponttal megtölteni a legszürkébb témát is. És végül, de nem utolsósorban: a valóságnak ezernyi arca van és egyetlen, a teljességből kiragadott fotó, még inkább a manipuláció eszköze, mint a szó. Az igazi fotóriporter, az őszinte sajtófotós éppen ezért minél jobban igyekszik megközelíteni a valóságot. Nézzük tehát ezeknek a támpontoknak a birtokában az Erdélyben vándorló sajtófotó kiállítást, és akkor is gondoljunk a fényképek minőségére, ha nem csak a kiállításon, hanem az újságokban, vagy a közösségi oldalakon találkozunk velük.