Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyésze, Laura Codruţa Kövesi mellett tüntetnek vasárnap Bukarestben és több nagyvárosban, miután Tudorel Toader igazságügyi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy javasolja Kövesi visszahívását tisztségéből. A bukaresti Victoriei téren több ezren gyűltek össze az este, a Szociáldemokrata Párt és Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellenes jelszavakat skandálva. A tüntetők mozgósítása a közösségi hálón történt. A bukaresti megmozdulással egy időben Jászvásáron, Kolozsváron, Nagyszebenben és más romániai városokban több száz ember vonult hasonló jelszavakkal az utcára, és az emigrációban élő románok is több nyugat-európai városban korrupcióellenes demonstrációkat szerveztek. Laura Codruţa Kövesit, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vezetőjét holnap délután két órára idézték be a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz kihallgatásra.Míg a kormány a DNA főügyészének menesztését kéri, Klaus Johannis államelnök kiáll mellette, azzal érvelve, hogy tevékenységében semmi kifogásolható nincsen.
Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...