Az orosz diplomácia következetesen törekedett tavaly a Romániával való „kölcsönösen előnyös” kapcsolat helyreállítására, politikai és diplomáciai téren azonban „szerény eredményeket” ért el – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Oroszország bukaresti nagykövete, Valery Kuzmin. A nagykövet kifejtette, 2017-ben több mint 20 százalékkal nőtt a két ország közötti kétoldalú kereskedelmi forgalom. A Románia és Oroszország közötti diplomáciai kapcsolatokról szólva felemlegette, hogy az elmúlt év júliusában Románia nem engedte be légterébe azt a repülőgépet, amelyen Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes utazott. „Bizonyos bukaresti körök katolikusabbak akarnak lenni a pápánál, és elbonyolítják a párbeszédcsatornák kialakítását, noha a varsói NATO-csúcson döntés született ezen párbeszéd szükségességéről” – fogalmazott a téma kapcsán Valery Kuzmin. A nagykövet kijelentette, reméli, hogy javulni fog a két ország közötti kapcsolat, annál is inkább, hogy 2019 első félévében Románia tölti majd be az EU Tanácsa soros elnöki tisztségét, illetve pályázik az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági helyére 2020-2021-ben.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...