A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen érvénytelenítette tegnap a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015 augusztusában létrehozta a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot, és ebbe sorolta be a Bolyai Farkas Gimnázium és az Unirea Főgimnázium egyes osztályait.

Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a jogerős döntést követően a római katolikus iskola tanulói, egy kérés alapján visszatérhetnek abba az intézménybe, ahova korábban jártak, azaz vagy a Bolyai Farkas líceumba, vagy az Unirea főgimnáziumba. Liviu Dragnea megerősítette tegnap, hogy pártja támogatja a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását.

A kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt elnöke ígérete alapján ma elfogadta a Szenátus az iskola megalapítására vonatkozó törvénytervezetet. A Felsőház döntő szerv volt az ügyben. Az iskola törvény általi létrehozása nem támadható közigazgatási perrel, a tanintézményt csak az szüntetheti meg, aki létrehozta: kizárólag a Parlament. Most az államelnökön a sor, hogy kihirdesse a törvényt, az iskola újraalapításának utolsó lépéseként  ? derül ki az RMDSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott mai közleményéből.