Kormányátalakításra kerülhet sor

Kormányátalakításra kerülhet sor ? nyilatkozta tegnap a Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke. Niculae Bădălău szerint a jelenlegi 24 minisztériumból csak 16-17 tárca maradna meg. A jóval kisebb kabinet létrehozását a hatékonyabb működéssel magyarázta a politikus, bár szakemberek szerint a szándék háttérben a pártelnök és a kormányfő közötti rivalizálás állhat. (tovább…)

Continue Reading

Nem ég a tűz a nagymajtényi gázkútnál

A mélyből feltörő víz kioltotta tegnap este a nagymajtényi gázkútnál 18 napja égő tüzet, de megtörténhet, hogy újra meg kell gyújtani a feltörő földgázt – közölte az Agerpres hírügynökség a Szatmár megyei Szamos katasztrófavédelmi felügyelőségre hivatkozva. A tájékoztatás szerint a feltörő víz kioltotta a lángot, de még nem sikerült felszerelni a gázkút lezárását biztosító szerkezetet, ezért a veszély nem hárult el. (tovább…)

Continue Reading

Amerikai pénz az aranyosgyéresi katonai repülőtér felújítására

Erdélyi és magyarországi katonai támaszpont felújítására is előirányoztak összegeket az Egyesült Államok védelmi minisztériumának 2018-as költségvetésében ? számolt be tegnap a belgiumi Belga hírügynökség. A Pentagon költségvetésében 214,2 millió dollárt különítettek el arra a célra, hogy Európában található amerikai katonai létesítményeket ? köztük légi támaszpontokat ? újítsanak fel. (tovább…)

Continue Reading

Romániával egyesülne három bolgár megye

Három északnyugat-bulgáriai megyében szerveznének népszavazást arról, hogy Montana, Vidin és Vraca megye autonómiát vívjon ki Bulgárián belül, vagy egyesüljön Romániával. Ezt Boris Kamenov, az említett régióban tervezett szeparatista mozgalom elindítója közölte a Nova televízióval. Kamenov a bulgáriai korrupcióval indokolta kezdeményezését, a román igazságügyi rendszer pedig ? szerinte – sokkal demokratikusabb és reformáltabb. (tovább…)

Continue Reading

Magas szintű egyeztetések lesznek a két Korea között

Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása érdekében. Dél-Korea a napokban tett javaslatot magas szintű tárgyalásokra a két ország között arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Phenjan most hivatalos faxüzenetben is jelezte, hogy kész a magas szintű megbeszélésekre. (tovább…)

Continue Reading

Havazás okoz fennakadásokat az Egyesült Államokban

Havazás és hurrikánerejű szél okoz fennakadásokat az Egyesült Államokban. A keleti parton lévő nagyvárosokban szinte teljesen megbénult az élet. New Yorkban több mint 20 centiméter hó esett. A havazás jelentős problémákat okoz a légi közlekedésben is: a kisebb reptereket lezárták, a bostoni és a New York-i repülőtereken pedig több ezren várnak arra, hogy hazajussanak. A keleti part több államában zárva vannak az iskolák és az állami intézmények. (tovább…)

Continue Reading

2017, a második legmelegebb év

A tavalyi volt a második legmelegebb év a 2016-os rekord után – közölte az Európai Unió Copernicus elnevezésű szolgálata a világ meteorológiai szervezetei közül elsőként. A Copernicus klímaváltozást vizsgáló szolgálat adatai alapján 2017 átlaghőmérséklete 14,7 Celsius-fok volt, ami 1,2 fokkal magasabb az iparosodás előtti átlagnál. (tovább…)

Continue Reading