Románia biztonságát ássák alá azáltal, hogy a GDP kevesebb mint hat százalékát fordítják oktatásra, emiatt pedig elképzelhető, hogy tiltakozásba is kezdenek a tanügyi alkalmazottak, figyelmeztet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Simion Hăncescu. A szövetség közleménye szerint az oktatási rendszert elhanyagolták az elmúlt 27 évben.  A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, elképzelhető, hogy a törvények által előírt hat százalék helyett 2018-ban a GDP csupán 3,5 százalékát szánják az oktatásra, míg az európai átlag 5,4, a kelet-európai országok átlaga pedig 4,7%. Ha ez valóban így lesz akkor  tiltakozásokra kerül sor, amelyeken a pedagógusok és a szülők is részt vesznek majd, hogy egy alapvető dolgot követeljenek: tartsák be a törvényt, amely előírja, hogy a GDP 6 százalékát fordítsák az oktatásra. ? nyilatkozta Simion Hăncescu.