Románia biztonságát ássák alá azáltal, hogy a GDP kevesebb mint hat százalékát fordítják oktatásra, emiatt pedig elképzelhető, hogy tiltakozásba is kezdenek a tanügyi alkalmazottak, figyelmeztet a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Simion Hăncescu. A szövetség közleménye szerint az oktatási rendszert elhanyagolták az elmúlt 27 évben. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke elmondta, elképzelhető, hogy a törvények által előírt hat százalék helyett 2018-ban a GDP csupán 3,5 százalékát szánják az oktatásra, míg az európai átlag 5,4, a kelet-európai országok átlaga pedig 4,7%. Ha ez valóban így lesz akkor tiltakozásokra kerül sor, amelyeken a pedagógusok és a szülők is részt vesznek majd, hogy egy alapvető dolgot követeljenek: tartsák be a törvényt, amely előírja, hogy a GDP 6 százalékát fordítsák az oktatásra. ? nyilatkozta Simion Hăncescu.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...